Jelenlegi verzió szerint az oldal alapvetően a nagyvasúti fotók köré épül. A "fotótúrák" és a "galéria" rovat is szinte kizárólag erről szól. A fotótúra menüpontban egy- vagy többnapos túráink során készült képeinket tartalmazza, míg a galériában az alkalomszerű képeink szerepelnek, amelyek nem - úgymond - klasszikus túra során készültek. A többi közlekedési ágazatokról készült képek egyelőre a "Gyűjtemény" menüpontban találhatóak.
Távolság net 0.0
régi oldal
Gyerekkorom óta hobbim a közlekedés, illetve a közlekedésfotózás. A weblap gondolata a kilencvenes évek második felében született, amikor belecsöppentem az internet világába. Ekkoriban két komolyabb hazai közlekedésfotós témájú weblapot ismertem meg, egyik Hajtó Bálint oldalának korai változata, a másik pedig Gigant Club oldala volt. Hogy az űrt beöltsem - némi kísérletezgetés után - 1999. októberében indítottam útjára a „távolság” nevű közlekedési képeinkről szóló weblapot, elsőként 11 képpel még az extra.hu tárhely oldal segítségével, egy html fájlból. A következő verzió már kinőtte ezt a formátumot, a menüpontokra már külön oldal lett készítve. A feltöltött képek száma rohamosan növekedett, elsősorban a volán társaságok autóbuszairól.
Távolság net 1.0
régi oldal
Az ezt követő változat már komolyabb fejlesztés volt, mely Kalamász Péter technikai segítségével készült, gyakorlatilag erre a html alapra csaknem két évtizeden át támaszkodtunk. Itt még mindig elsősorban a vidéki buszos képeink kerültek megjelenítésre. Az oldal átköltözött a sokkal nagyobb tárhely kapacitással rendelkező freeweb.hu oldalra.
Távolság net 2.0
régi oldal
A következő nagy változásra 2010-ben került sor. A html alap maradt, de az oldal teljesen újjáalakult, egy egyszerű képlapozó segítségével, mint egy könyvet, úgy lehetett nézegetni a képeket. Akkor nagyüzemben a buszok mellett már vasutat fotóztunk, így az addig mellőzött vasutas képekre építettük fel a megújult oldalunkat, és a folyamatosan készülő további vasutas képekkel bővítettük, többé-kevésbé naprakészen a fotótúrák illetve a galéria menüpontokban. Az weblapunk ekkor már fizetős tárhelyre került, és felvette a tavolsag.net domain nevet. 2011.11.07-án elindult a tavolsag.net Facebook oldala is.
Távolság net 3.0
régi oldal
A legújabb verziót Nóra tervezte és írta át. Modernebb, a mai elvárásoknak jobban megfelel, a mobilnézethez is alkalmazkodik, és a közösségi oldal elérhetőségek is megjelentek rajta. A kettes verzió alapstruktúrája és elve megmaradt, de megjelenésben sokat változott. Új képnézegetőt is kapott, amit billentyűzettel is lehet lapozni. Egyszerűbbé és gyorsabbá vált az oldal szerkesztése, ami reméljük, hogy meggyorsítja az eddig publikálatlan képek feltöltését.